Halmos Béla emlékkoncert
Idén június 4-én ünnepelné 80. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása. Halála óta minden évben emlékkoncerttel emlékeznek sok évtizedes aktív tevékenységére. Az idei, június 4-i emlékkoncert műsora Halmos Béla egyetlen, 1989-ben megjelent szólólemezének anyagára épül: a Hungaroton által kiadott Az a szép piros hajnal című lemez dalait Horsa István, Kovács Márton, Mihó Attila és Nyitrai Tamás előadásában hallhatjuk, akik mind Halmos Béla-díjas prímások. További fellépők: kísérőhangszeresként közreműködik: Fekete Antal Puma, Árendás Péter, Lelkes András, Szabó Dániel és Mokos Csongor. Énekel: Sőregi Anna és Czina Ferenc. Az emlékkoncertet Dr. Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója nyitja meg, majd a műsorszámok között átadásra kerül a Halmos Béla-emlékérem, valamint a Halmos Béla-vándordíj, azaz Halmos Béla hegedűje.